Egyéb

img_0014-1

Köszönjük az Angliából indult adománygyűjtő akciót!

November 27-ig tart az a Nagy-Britanniai női Facebook-csoportból indult kezdeményezés, amelynek keretében adományt gyűjtenek a Tábitha ház számára.


A kitűzött 5000 fontos célt mára jócskán meghaladta, és szinte mozgalommá dagadt az akció, amelyhez számos neves közéleti személyiség és művész, sőt egy angliai női kéilabdacsapat is is csatlakozott… Köszönjük, hogy újra láthatjuk, milyen sokakat mozgat meg a gyermekhospice ügye! 

A Tábitha ház – Magyarország legnagyobb, az orvosi szakma által is széles körben elismert gyermekhospice szervezete – egyelőre állami támogatás nélkül, a Baptista Szereteszolgálat intézményi hátterével, és kizárólag adományokból működik.

Ennek köszönhetően a hozzánk forduló családoknak a lehető legmagasabb színvonalon, ám teljesen térítésmentesen tudjuk nyújtani a szolgáltatásainkat.

Köszönünk minden támogatást az ellátottaink nevében!   

More from Egyéb

Szeretlek, Magyarország: riportsorozat a Tábitha Házról

slider_0

„A gyerekeknek úgy is boldog életük lehet, ha szembenéznek az élet sötét, kemény, nehéz oldalaival” – vallja Révész Renáta Liliána gyásztanácsadó, terapeuta, a Tábitha Ház munkatársa. A pszichológusnő az szmo.hu-nak adott interjút, a Tábitha Házról szóló sorozat első részeként. A … read more

Megindító pillanatok: a Ház alapítójának hitvallása

hp9

Az ötödik születésnap ünnepségén Galambos László alapító vallott személyes hitéről és motivációjáról. Érdemes megnézni, meghallgatni a Budakörnyéki TV remek videoriportját! „Az édesapám leült velem, hatévessel az asztalhoz, és fogadta a kérdéseimet, a butákat, és az értelmeseket is. Arra tanított, hogy fontosak azok a … read more

Digi Sport: interjú a Tábitháért futó csapat vezetőjével

tabithafutascsapat

A Digi TV reggeli sportműsorában Szombathy Pál kédezte Bödör Csaba molekuláris biológust, a Tábitha támogatói maratoni futás szervezőjét, és Fésűs Viktória orvostanhallgatót, a csapat tagját. Bödör Csaba beszélt a team jelenleg folyó tudományos munkájáról is, és Fésűs Viktória elmondta, hogy két … read more

Vidd tovább a mosolyt! Riport a Hitrádióban

tab

Mindig öröm, ha munkatársaink a médiában bemutathatják a Tábitha Ház működését. A Tábitha Ház palliatív orvosa, Dr. Gergely Anita egy felekezeti rádióműsorban  beszélt a gyermekhospice-tevékenységről, a házban folyó munkáról, személyes indíttatásáról. „A nagyfiú rám mosolygott. Mondtam, mennyire örülök, hogy mosolyogni látom, és hogy köszönöm. Mire … read more

Egy gyermek mosolya – riport a Tábitha Házról

gyuszi-600x600

Fontos megemlíteni, hogy a hospice nem pusztán életvégi ellátással foglalkozik, hiszen például Gyuszi is mentesítő ellátásban részesül. Ez azt jelenti, hogy a betegségével járó, sok esetben nehéz periódusok során veszi le ez az ellátás a szülők válláról egy picit a … read more