Beszélgetés Fábián Évával, a Tábitha intézményvezető menedzserévelÖnéletrajza szerint közgazdászként a menedzsment, valamint a vezetés és szervezés a területe… miért nem épített inkább üzleti karriert?Erős a szociális érzékenységem, s amikor megkértek, örömmel fogadtam a lehetőséget: így a segítés lehet a …Beszélgetés Fábián Évával, a Tábitha intézményvezető menedzserével
Önéletrajza szerint közgazdászként a menedzsment, valamint a vezetés és szervezés a területe… miért nem épített inkább üzleti karriert?
Erős a szociális érzékenységem, s amikor megkértek, örömmel fogadtam a lehetőséget: így a segítés lehet a munkám. Hamar ráéreztem, hogy a hospice nem olyan hely, amitől félni kell, és a Tábitha sem tragikus, szomorú ház, ahol folyton síró szülőket és haldokló gyerekeket látni. Egyszerűen arról szól a történet, hogy vannak állapotok, amiket nem lehet már visszafordítani, és ez nagyon nehéz helyzetbe hozza a családokat; ha egy ilyen állapoton lehet javítani, akkor kell is. Én nem onnan nézem ezt, hogy milyen rossz nekik, hogy itt kell lenniük, hanem a másik oldalról: milyen jó, hogy ebben az állapotban magas színvonalú segítséget kaphatnak, teljesen ingyen.
Mekkora a ház kapacitása? Mennyi kórtermük van?
Nincsenek kórtermeink. Annak ellenére, hogy minden megvan itt, ami a szakszerű ápoláshoz kell – mind a személyi állomány, mind az eszközök –, a Tábitha nem kórház, hanem családi ház, ahol öt ágy áll rendelkezésre. Vannak szobáink, és egy apartmanunk, külön konyhával és fürdőszobával , ahol elfér egy család. Ha testvér is költözik be egy életvégi ellátásnál, két szobát is használhatnak. Mobilisak vagyunk, tehát átrendezzük a dolgokat igény szerint, például apuka-anyuka átmehet a másik szobába kipihenni magát, ha szüksége van rá…
Mekkora a Tábitha kihasználtsága?
Általában 75-80 százalékos, de ez voltaképp teljes kihasználtságot jelent: a száz százalék nem lenne bírható, és számolni kell a hozzátartozókkal is. Előfordul, hogy egyszerre csak három gyerekünk van, még sincs több helyünk. De az is lehetséges, hogy hatan vannak, és ebből két gyermek mentesítő ellátáson (amikor a szülőt elengedjük egy időre), és egy szobába be tudjuk tenni őket. A 70-75 százalékos kihasználtság mellett bármikor be tud jönni még egy sürgős eset. Nem szeretnénk, ha valaha is azt kellene mondanunk egy rászoruló családnak, hogy „sajnos, most telt ház van”.
![DSCF1527](http://www.tabitha.hu/design/tabitha/wpfiles/2014/10/DSCF1527-1024x682.jpg)
Fábián Éva átadja a Tábitha képzett önkénteseinek oklevelét
Volt már olyan, hogy bárkinek nemet kellett mondani?
Egyszer előfordult, hogy nagyon el kellett gondolkodnunk, hogyan variáljuk át a szobákat, de végül meg tudtuk oldani. Egyébként az olyan szolgáltatásainkra, mint a mentesítő, a tranzit vagy a nappali ellátás, főleg a környékről jönnek, de életvégi ellátásra érkeztek már az ország távoli pontjairól is.
Könnyen döntenek úgy a szülők, hogy…?
Nem. Sem a szülők, sem az orvosok. Az orvosnak többnyire nehéz belátni, hogy nem tud már segíteni, és át kellene adni a beteget hospice-ellátásra, hiszen az ő élethivatása a gyógyítás… és óriási lélekjelenlét kell a szülő részéről, hogy belássa: a gyereknek is jobb, ha nem kínozzák újabb próbálkozásokkal, hanem felkészülnek a távozására. Néha arra gondolok, ilyen helyzetben tudnék-e jó döntést hozni. Nem biztos. Ugyanakkor tényleg vannak helyzetek, amikor orvosilag bizonyítottan nem lehet mást tenni, mint fájdalmat csillapítani, és megtenni mindent, hogy a beteg a lehető legkönnyebben haljon meg.
Mi lesz a Tábitha jövője?
Most egy magánszemély, Galambos László informatikai vállalkozó és cége működteti és tartja fenn a Tábitha házat, az épületet is ő adományozta és szereltette föl. De úgy gondolom, hosszabb távon ez nem maradhat egyetlen jószívű, elkötelezett ember felelőssége. Nagyon sok kiadástól megkíméli a Tábithát, hogy önkéntes csaptunk is van, de a működés havi költsége így is majdnem ötmillió forint. Ez egyetlen adakozótól nyilván hatalmas áldozat, de például egy kórház állami fenntartásához képest elenyésző. Pedig a Tábitha ki tudja elégíteni az országos igény húsz-harminc százalékát, tehát ha összesen négy ilyen ház működne országosan, annak összköltsége még mindig csak töredéke lenne egy teljes kórházénak. Úgy gondolom, hosszabb távon a gyógyíthatatlan beteg gyerekek ellátását országos szinten meg lehetne oldani az egészségügyi költségvetésből. A betegségünkkel bármely életkorban kórházba mehetünk; kell legyen olyan hely is, ahol akkor segítenek, ha már a kórházban nem tudnak igazán mit kezdeni velünk. Ez is egy természetes életszakasz, tehát az élet része; kinek előbb, kinek később. Egyelőre azon vagyunk, hogy a meglevő főszponzorunk mellett egyéb lehetséges támogatók figyelmét is felhívjuk erre a tevékenységre, és a Tábitha házból mintaprojekt váljon.
Ez azt jelenti, hogy ezt a házat később „lemásolhatnák” mások is?
Tulajdonképpen igen, hiszen országos szinten még mindig sok család nem jut megfelelő segítséghez a legnehezebb élethelyzetben, és sokan nem is tudják, hogy ilyen segítség létezik. Egy hasonló kezdeményezést már nem kéne nulláról indítani. Mint bármilyen egészségügyi szervezetnek, megvannak a kidolgozott és bevált protokolljaink, s azon vagyunk, hogy ez a tudás rendszerezett formában tovább bővüljön. Rengeteg tapasztalatot tudnánk átadni már most is, ha volna kinek. Több mint hatvan családot láttunk el a kezdetektől máig, összességében nyolcszáz ápolási napot töltöttek nálunk a betegek, és nem hallottam róla, hogy bármely család elégedetlen lett volna. Mindig arra törekedtünk, hogy szakmailag hitelesek maradjunk, mégis megtartsuk a ház családias jellegét.
Nyilván önnek is kialakul személyes kapcsolata a ház lakóival, hiszen minden nap itt van… nem okoz ez megterhelést?
Nagyon szeretem a gyerekeket, könnyen megtalálom velük a hangot. Úgy érzem, szükségem is van rá, hogy körülöttem legyenek.
És mikor elmegy valaki?
Az természetesen megvisel. Olyankor egy ideig nem tudjuk magunkban hová tenni, mi lesz ezután. Felmerül bennem is a kérdés, ha egy-egy kis beteg elmegy, akit megszerettem, hogy vajon most hol van, mi történik vele. De utána folyik tovább az élet, jönnek az új feladatok, dolgozni kell.