Még lehet jelentkezni a gyászfeldolgozó csoportba!

Tábitha Gyermekhospice Házban 2016 októbertől gyermeküket gyászoló szülők részére ismét gyászfeldolgozó csoportot indítunk, gondos, odafigyelő szakmai segítség vezetésével! A gyász idején – a hiány …

Tábitha Gyermekhospice Házban 2016 októbertől gyermeküket gyászoló szülők részére ismét gyászfeldolgozó csoportot indítunk, gondos, odafigyelő szakmai segítség vezetésével!


A gyász idején – a hiány és a mindent eluraló fájdalom mellett – a legerősebb negatív tapasztalat a meg nem értettség, valamint az elszigetelődés. A külvilág nem érti egy gyermek elvesztése utáni érzelmeket, gondolatokat, és meg is ijed, ha erről hall beszámolót. A csoport viszont megértő, együttérző társas közeg, amely megtart és ezzel segít továbbélni, továbblépni! 

A segítő csoportban hangsúlyt kap a gyász olyan terheinek, kínzó tüneteinek enyhítése, mint az alvászavar, a düh, a  bűntudat. A csoport tagjai képessé válnak eljutni a megnyugváshoz.

Ennek a csoportformának nagy előnye, hogy szinte az első alkalmak során kialakul a bizalmas légkör és kötődés a társak felé, ami megtartja és megóvja a résztvevőket a gyász negatív hatásaitól. A csoportfoglalkozások 2016 októberben indulnak újra. A zárt csoport 10 alkalommal találkozik, alkalmanként 1,5-2 órás időtartamban, kétheti rendszerességgel.

Helyszín: Tábitha Ház,  Törökbálint Bartók Béla út 21, illetve igény esetén Bp. belvárosi helyszín is!
Csoportvezetők:
Révész Renáta Liliána a Tábitha ház pszichológusa és gyásztanácsadója,
Luzsányi-Várnai Ágnes ,a ház önkéntes segítője, képzett gyászcsoport vezető.
A gyászfeldolgozó csoportfoglalkozás, mint minden hospice ellátás, térítésmentes.

További információ és jelentkezés: revesz.renata@tabitha.hu