10 mondat, amit soha ne mondj egy gondozónak

Egy gondozást vállaló családtag bátorítása abból áll, hogy kifejezzük támogatásunkat és elismerésünket azért a fizikai és érzelmi erőfeszítésért, amit betegséggel élő szerettük folyamatos ápolása igényel. A barátok és családtagok legjobb szándéka ellenére mégis előfordulhat, hogy a gondozók számára támogatónak és bátorítónak szánt mondat rosszul sül el.

Ha egy gondozó családtagot szeretnénk kitartásra biztatni, érdemes észben tartani az alábbi néhány dolgot, hogy elkerüljük a leggyakoribb hibákat. Ne feledjük, hogy a gondozó valószínűleg fáradt és túlterhelt, így amit mi elismerésnek és megerősítésnek szánunk, akár kritikaként is értelmezhető, ha nem jól, vagy meggondolatlanul fogalmazunk.

  1. “Fáradtnak tűnsz.”

Annak ellenére, hogy ez az állítás minden bizonnyal igaz, ez mégsem egy bátorító kijelentés. Amikor egy gondozó kimerült, azzal ő is tisztában van, ahogy azzal is, hogy ez a külvilág számára is jól látható. Ugyanakkor, ha épp egy jobb napon hallja tőlünk ezt, az csak negatív hatással lehet a hangulatára. Ehelyett a kijelentés helyett felajánlhatjuk, hogy némi időt töltünk a gondozottal, így a gondozó szert tehet egy kis pihenésre.

  • “Fogalmam sincs, hogy csinálod!”

Ez egy trükkös kijelentés, ugyanis nagyon sok múlik azon, hogy miként kommunikáljuk. Egyrészt jelenthet egy megerősítést abban, hogy a gondozó mindent jól csinál; ugyanakkor hangozhat úgy is, hogy a szituáció annyira nehéz, hogy el sem bírjuk képzelni, a gondozó hogy képes erre a feladatra. Az utóbbi nem túl bátorító, így mindenképp figyeljünk arra, hogy kommunikációnkkal bátorítást fejezzünk ki.

  • “Nagyon jó gyerek / ember volt.”

Ha múlt időben beszélünk a szeretett gondozottról, az igazán fájdalmas lehet a gondozó számára. A családi gondozók olyasvalakiről gondoskodnak, akit nagyon szeretnek, és az, hogy múlt időben utalunk rájuk, úgy hathat, mintha a gondozott már nem lenne köztünk. Emellett fájdalmasan emlékeztetheti a gondozót arra is, hogy szerettének állapota várhatóan nem fog javulni. Ehelyett a kijelentés helyett érdemesebb csak megkérdeznünk, hogy van a gondozott.

4.

“Isten mindenkire annyi terhet tesz, amennyit elbír.”

Amikor egy gondozó stresszes, fáradt és túlterhelt, ez a mondás nem bátorító. A gondozó könnyen érezheti úgy, hogy nem bírja a gondozás felelősségét, így nem könnyű azt hallani, hogy ez Isten terve. Ehelyett forduljunk a gondozó felé figyelemmel, empátiával és biztosítsuk őt érzelmi támogatásunkról.

5.

“Ehhez a munkához különleges emberre van szükség.”

Ennek a kijelentésnek az értelmezése ismét nagyban függ attól, hogy miként kommunikáljuk. Pozitívan elismerhetjük a gondozó különleges tehetségét a gondozást illetően, ugyanakkor hathat lenézően és negatívként, amiért valaki az életét a gondozásnak szenteli. Ehelyett érdemesebb törődésünket például egy kedves üdvözlőkártyával kifejezni.

6.

“Egyszer majd visszakapod mindezt a sok jót!”

A gondozónak lehet, hogy épp elég erőfeszítés az adott napon túljutni, így ez a kijelentés elbátortalaníthatja őt, hiszen hangozhat elérhetetlennek és beláthatatlannak. Ehelyett inkább lepjük meg egy kis ajándékkal, mint szeretetünk és támogatásunk jelképe.

7.

“Hívj, ha bármire szükséged van!”

A gondozó családtagok általánosságban nagyon elfoglaltak. Plusz egy telefonhívás csak még egy teendő lehet az amúgy is hosszú listájukon, ehelyett inkább ajánljuk fel például, hogy egyik este viszünk nekik vacsorát.

8.

„Ez így van jól.”

A gondozók nehéz mindennapjai közepette ez a kijelentés nem túl bátorító, hiszen gyakran nehezükre esik bármi pozitívumot találni a mindennapos káosz és komplex elvégzendő feladatok között. Ehelyett érdemesebb értő figyelemmel jelen lennünk. Együttérzésünket kifejezhetjük annyival is, mint „Gondolok rád”!

9.

“Miben tudok segítségedre lenni?”

Egy hasonló kérdés váratlanul érheti a gondozót. Nagy valószínűséggel rengeteg tennivaló akad, ami által ez a kérdés hirtelen óriásinak és megválaszolhatatlannak tűnhet. Ehelyett ajánlatosabb konkrét segítséget felajánlani. Az időd és segítséged értékes ajándék, így a legjobb, amit tehetsz, hogy adott feladat ellátásához ajánlod fel azokat. A szándékod az, hogy egy választási lehetőséget ajánlj a gondozónak, azonban gyakran előfordulhat, hogy annyira a sűrűjében van a teendőknek, hogy azt is elfelejti, hogy felajánlottad a segítséget. Jó ötlet lehet konkrétan felajánlani például, hogy egy alkalommal te szállítod szerettét az orvosi időpontra, vagy esetleg lenyírhatod a füvet.

10.

“Semmit”

A gondozók élete igen magányos lehet, gyakran elszigetelődhetnek a külvilágtól. A család és barátok támogatása és jelenléte elengedhetetlen, így keresd őt gyakran, kérdezd meg, hogy érzi magát, és ha teheted, ajánld fel segítséged.

Fordította: Dulcz Anett, a Tábitha Ház önkéntese

Szakmailag és nyelvileg lektorálta: Benkő Henrietta

Forrás: Lift Caregiving