Hogyan segíthetünk a gyászoló gyermekeknek?

A veszteség felett érzett fájdalomtól nem óvhatjuk meg a gyermekeinket, de segíthetünk nekik abban, hogy megfelelő megküzdési stratégiákat építsenek ki. (Rachel Ehmke)

A legtöbb kisgyermek ismeri a halál fogalmát, bár annak tényleges jelentésével nincsenek tisztában. A halál gyakori témája a mesekönyveknek és a rajzfilmeknek, ezen túlmenően barátaik között lehet olyan, aki már maga is elvesztette szerettét.  Ám közvetlenül megtapasztalni a fájdalmat, az teljesen eltérő ezektől az élményektől, így rendszerint összezavarja a gyermekeket. Szülőként nem tudjuk megkímélni gyermekünket attól, hogy a vesztesége miatti fájdalmát átélje, ám mindehhez biztonságos légkört tudunk teremteni számára. Azzal, ha megengeded számára és bátorítod arra, hogy az érzéseit kifejezze, éppen abban segíted őt, hogy olyan, számára eredményes megküzdési stratégiákat dolgozzon ki, melyeknek a jövőben is hasznát veheti. 

A gyerekek gyásza más, mint a felnőtteké

Szerettük elvesztését követően a gyerekek képesek az egyik percben zokogni, míg a másik percben már játszanak is tovább. Gyorsan változó hangulatuk nem azt jelenti, hogy már nem szomorkodnak vagy a gyászfolyamat végére értek, hanem ez inkább abból fakad, hogy a gyerekek máshogy küzdenek meg ezekkel az érzésekkel, mint a felnőttek és éppen a játék az, ami megvédi őket attól, hogy túlzottan elborítsák őket érzelmeik. Az is teljesen normális, ha levertnek, bűnösnek, zaklatottnak érzik magukat vagy akár ha haragszanak az elhunytra vagy bárki másra.

A  bölcsődés- és óvodáskorú  gyerekek a regresszió jeleit mutathatják, így alvás közben ismét bepisilhetnek vagy akár újra gügyöghetnek a rendes beszéd helyett.  

Bátorítsd a gyászoló gyermeket érzelmei kifejezésében

A gyermekeknek az a legjobb, ha hangot adhatnak valós érzelmeiknek – legyen az bármilyen érzelem is. Számtalan kitűnő, kifejezetten gyermekeknek készült mesekönyv foglalkozik a halál témájával, ezek közös olvasása kiváló kiindulópont lehet egy beszélgetéshez. Azonban nagyon sok olyan gyerek is van, aki nem képes szavakkal kifejezni érzelmeit, számukra megoldást jelenthet, ha rajzolnak róla vagy albumot készítenek a témáról, fényképeket nézegetnek vagy akár történeteket mesélnek elvesztett szerettükről. 

Mutass példát a gyermeknek

Nehéz előre megmondani, hogyan reagál majd a gyermek a halálhírre, vagy akár azt is, hogy magát a halál fogalmát mennyire tudja majd értelmezni. Érdemes arra figyelni, hogy ne terheljük túl őket részletes információkkal, mivel ez nyomasztó lehet számukra, ehelyett inkább igyekezzünk a bennük felmerülő kérdésekre választ adni. A bölcsődés- és óvodáskorú gyerekek hajlamosak azt gondolni, hogy a halál nem végleges és az elhunyt szerettük egyszer csak visszatér, például ha elpakolnak maguk után vagy megeszik végre a zöldségeket.  Gail Salzt pszichiáter ezt azzal magyarázza, hogy a gyerekek azt megértik, hogy a halál rossz, és nem jó az nekik, hogy a szerettüktől így el kell válniuk, de az „örökre” kifejezés számukra csak a „nem most”-ot és nem a „végtelen”-t jelenti.

Az idősebb, iskoláskorú gyerekek már megértik a halál visszafordíthatatlanságát, de így is rengeteg kérdésük lehet. Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy őszinte és egyértelmű választ adj nekik ilyenkor. Nem gond, ha nem tudsz minden kérdésükre válaszolni, a gyermeked számára az a legfontosabb, hogy elérhető legyél számára. 

Légy egyértelmű

Amikor a halálról beszélsz, ne szépítsd a dolgokat.  A gyerekek a mondanivalódat szó szerint értik, így ha azt hallják, hogy a szerettük elment aludni, az rettenetesen félelmetes lehet számukra. Amellett, hogy egy ilyen válasz miatt retteghetnek az elalvástól, attól is megfosztod őket, hogy olyan megküzdési stratégiákat dolgozzanak ki a fájdalmuk feldolgozására, ami a későbbiekben is hasznukra válik.  

Részvétel a temetésen

Az, hogy a gyermeked részt vesz-e a temetésen vagy sem, kizárólag a ti kettőtök döntésén múlik. A temetés segíthet abban, hogy lezárja a gyász egy szakaszát, de van olyan gyerek, aki nincs felkészülve az ezzel járó intenzív érzelmi  viharokra.  Soha ne erőltesd a gyermeknek, hogy vegyen részt a temetésen, ha ő ezt nem akarja. Ha a gyermek úgy dönt, hogy részt vesz rajta, szentelj különös figyelmet arra, hogy megfelelően felkészítsd őt az ott várható eseményekre. Magyarázd el neki, hogy a temetés egy szomorú esemény és lehet, hogy emiatt többen sírni fognak. Amennyiben koporsós temetés lesz, erre a látványra külön is készítsd fel a gyermeked.  

Az űrlap alja

Tartsd szem előtt, hogy még a legalaposabban felkészített gyermek is kiborulhat és váratlan reakciói lehetnek. A gyerekek nem biztos, hogy az általad elvárt és elfogadott módon viselkednek majd, figyelmeztet Dr. Saltz. Amennyiben úgy gondolod, hogy esetetekben nem a temetésen való részvétel a legmegfelelőbb, a búcsúzás számtalan egyéb formáját is választhatod. Egy új fa ültetése, közös emlékek felidézése vagy léggömbök elengedése is megadhatja a lezárás és búcsú élményét a gyermekeknek.

Mi van a halál után?

A halált követő időszakkal kapcsolatos gondolatok nagyban segíthetik a gyermekek gyászfeldolgozását, világít rá Dr. Saltz. Abban az esetben, ha a te vallási meggyőződésed szerint létezik a túlvilág, ez kitűnő alkalom arra, hogy erről beszélgess a gyermekekkel. Amennyiben nem vagy vallásos, akkor is megoszthatod az azzal kapcsolatos gondolataidat a gyermekkel, hogy az elvesztett szeretteink a szívünkben és gondolatainkban tovább élnek. Nagy segítség lehet egy album összeállítása az elvesztett személyről vagy akár emlékére egy növény ültetése, melyről mindig ő juthat majd az eszünkbe.

A saját gyászod is fontos

A gyerekek legtöbbször szüleik gyászban felvett viselkedését utánozzák. Nagyon fontos, hogy kimutasd érzelmeidet, mivel a gyermekek így megnyugodhatnak, hogy teljesen rendben van, ha ők is szomorúnak vagy lehangoltnak érzik magukat. A kontrollálatlan vagy robbanékony reakciók azonban nehezítik a gyermekek gyászfeldolgozásának tanulási folyamatát.

Ragaszkodj a napirendhez

A gyerekeket megnyugtatja a megszokott napirendjük, így ha úgy érzed, szükséged van egy kis egyedüllétre, kérj meg egy rokont vagy barátot, aki segítségedre tud abban lenni, hogy a gyermekeid minél kevésbé zökkenjenek ki a megszokott napirendjükből. Az elvesztett szerettünk elgyászolása mellett éppen olyan fontos az is, hogy a gyermekek megértsék, az élet megy tovább. 

Néhány speciális helyzet

A legtöbb gyerek háziállata elvesztése során találkozik először a halállal. A gyerekek és a családi kedvenc közötti kötelék roppant erős lehet, így a háziállat elvesztése nagyon nagy szomorúságot okozhat nekik. Ne becsüld alá a gyermeked érzéseit és ne próbáld azonnal egy új háziállattal helyettesíteni az elvesztett kedvencet. Sokkal inkább adj időt a gyermekednek arra, hogy el tudja gyászolni elvesztett kutyáját vagy macskáját. Ez egy egyedülálló lehetőség arra, hogy a gyermeked szembesüljön a halállal és megtanulja, hogy érzelmi biztonságot nyújtó közegben milyen módon tudja egészségesen feldolgozni a veszteséget.

Dr.Saltz álláspontja szerint közeli hozzátartozó elvesztése esetén szakember vezette konzultáción való részvétel kifejezetten ajánlott. A családban történt haláleset miatt a gyermeket maguk is gyászoló családtagok veszik otthon körül, ezért a gyermek úgy érezheti, hogy velük nem tud a saját fájdalmáról beszélni.  A szakember azonban olyan közeget biztosíthat a gyermek számára, ahol szabadon beszélhet az őt ért veszteségekről.

Fordította: dr. Lázár- Kocsis Edina, a Tábitha Ház önkéntese

Szakmailag és nyelvileg lektorálta: Benkő Henrietta

Forrás:https://childmind.org/article/helping-children-deal-grief/?fbclid=IwAR2La26TiHRPknnvruo20tPABoSBlMx9kQdQNtAIdWR7AZrkYyDn4YxgO50