Tag Archives: Tábitha

volunteer

Ilyen még nem volt: rekordlétszámú jelentkező az önkéntesképzésre! :)

Néhány hét alatt betelt a létszám, ezért határidő előtt le kell zárnunk a jelentkezést. A további érdeklődés függvényében később újabb képzést indítunk!


Nagyon szívmelengető érzés, hogy egyre többen állnak a gyermekhospice ügye mellé, figyelemmel kísérve a Tábitha Ház tevékenységét. Tapasztalható a növekvő érdeklődés az önkéntesképzés terén is.

Most először történt, hogy alig néhány héttel a lehetőség meghirdetése után le kell zárnunk a jelentkezést, mert betelt a harminc fős maximum létszám! 

Nagyon fontos visszajelzés ez nekünk, hiszen a hospice ellátás mindenki számára teljesen térítésmentes, ezért a munkánk egyik fontos bázisát jelenti az önkéntesség. Akik most nem fértek bele a létszámba, kérjük, ne csüggedjenek! A jelentkezésre vonatkozó megkereséseket továbbra is fogadjuk az elérhetőségeinken, és amint az erőforrásaink és lehetőségeink engedik, a jelentkezések függvényében újabb képzést fogunk indítani. 

Akik pedig eddig jelentkeztek, azokat nagy-nagy szeretettel várjuk februát 10-től a képzésünkön!

Vujity Tvrtko elárverezi a Pulitzer emlékdíját – a bevételt a Tábitha háznak ajánlotta fel!

borito

A neves riporter úgy döntött, árverésre bocsátja az egyik legrangosabb kitüntetését, a Joseph Pulitzer-emlékdíjat. A bevétellel gyógyíthatatlan beteg gyermekek ápolását segíti, akiket a törökbálinti Tábitha Házban gondoznak.  A gyűjtés ide kattintva követhető. Ha nem licitálna a Pulitzer-emlékdíjra, hanem kisebb-nagyobb összeggel szeretné segíteni a … read more

Itt vagyunk megtalálhatók

4(1)

Bármilyen kérdés esetén nyugodtan forduljon hozzánk a következő elérhetőségek egyikén: Tel: 23/332-106, email: info@tabitha.hu Helyszín: 2045 Törökbálint, Bartók B. u. 21. Térkép itt. További adatok: Rövid név Tábitha Nonprofit Kft. Cégjegyzékszám 13-09-160457 Székhely 2045 Törökbálint, Bartók Béla utca 21. Adószám 24184818213 … read more

Angliai magyarok fogtak össze a Tábitháért!

tabitha-660x330

Egy Facebook csoportban  indult az adománygyűjtés, amely mára mozgalommá kezd válni…  Nagyon megindító és lelkesítő, hogy ennyien állnak egy civil kezdeményezésre a gyermekhospice ügye mellé! Bővebben olvasni, illetve csatlakozni a kezdeményezéshez ezen a linken lehet. Hálásan köszönjük az ellátottaink nevében! read more

Öt éves a Tábitha Ház!

14188445_1604752396489167_4735538575585993658_o

Öt évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében érkezett az első beteg gyermek a törökbálinti gyermekhospice-ba. Az épület akkor még frissen volt átalakítva egy családi házból. Galambos László informatikai vállalkozó, a Tábitha ötletgazdája, alapítója és főtámogatója a saját házát ajánlotta fel a célra, és saját költségén … read more

Tábithás kezdeményezés az újszülöttek palliatív ellátásáért

IMG_0548

Bár ez világszerte már jól működik, Magyarországon egyelőre azok az újszülöttek, akik élettel össze nem egyeztethető rendellenességgel születnek, szervezett formában nem kapnak palliatív (hospice) ellátást. E helyzeten kíván változtatni az egészségügyi szakmai vezetőkből álló munkacsoport, mely a Tábitha Házban tartotta első megbeszélését, a Tábitha orvos-igazgatója, Dr. Benyó Gábor kezdeményezésére. … read more

Emlékezés napja volt a Tábitha Házban

IMG_1785 másolata

A Tábitha Házba  évente öszehívjuk azokat a szülőket és családokat, ahol a gyermek nálunk részesült életvégi ellátásban. Az Emlékezés napja fontos lépés a gyászfelfolgozás, az elengedés útján.  Már hagyományos „rítus” a gyertyagyújtás , a kavicsfestés, a lufik fölengedése. És ugyanúgy fontos része a … read more

Testileg kipihenve, lelkileg teljes harmóniában

DSC_0002

Nagyon fontosak számunkra a szülői visszajelzések. Ezúttal egy olyan család tiszrelt meg bennünket köszönetmondással, akik a mentesítő szolgálatunkat vették igénybe. „Hálás szívvel köszönünk minden segítséget és támogatást, amit kaptunk. Testileg kipihenve, lelkileg teljes harmóniában térhetünk haza…” amikor egy krónikus beteg gyermeket nevelő család terhei valóban könnyebbek … read more

Boldog új évet kíván a Tábitha Ház!

DSCF8760

A 2014-es év szép, fontos pillanataiból válogattunk egy szilveszteri csokorra valót: nézzétek meg rövid videónkat!  Köszönjük, hogy figyelemmel kísértétek a munkánkat, köszönjük, hogy segítettetek, hogy gondololtatok ránk, hogy imádkoztatok értünk, hogy vittétek a hírünket, hogy támogattatok. Nélkületek nem ment volna. Reméljük, Isten … read more

Egy gyermek mosolya – riport a Tábitha Házról

gyuszi-600x600

Fontos megemlíteni, hogy a hospice nem pusztán életvégi ellátással foglalkozik, hiszen például Gyuszi is mentesítő ellátásban részesül. Ez azt jelenti, hogy a betegségével járó, sok esetben nehéz periódusok során veszi le ez az ellátás a szülők válláról egy picit a … read more