vagott

Tábitha Nyílt Szakmai Napok: megkezdődött!

Budapestről, Törökbálintról és a környező településekről érkeztek orvosok, akik munkájukat és egyéb programjukat félretéve időt szántak rá, hogy megismerkedjenek a gyermekhospice működésével – „élesben.” Kezdetét vette szakmai rendezvénysorozatunk.

A gyermekhospice munkájának egyik legfontosabb feltétele  a gyermekegészségügyben dolgozó  kollégákkal való szoros együttműködés. A rendezvény célja, hogy mind a velünk eddig kapcsolatba került, mind a minket eddig kevésbé ismerő kollégák megismerhessék házunkat. Betekintést adunk a környezetbe, melyben a gyermekeket ápoljuk, megismertetjük ápolási és dokumentációs rendszerünket. Bepillantást adunk gyermekeink, munkánk mindennapjaiba.Célunk az is, hogy az érdeklődő kollégák életközelből megismerhessék és megtapasztalhassák a gyermek palliatív-hospice ellátás sajátosságait és megismertessük azokat a jellegzetességeket, melyek a gyermekellátást megkülönböztetik az azonos nevű, de sokban különböző felnőtt ellátási rendszertől.

A Tábitha Ház főorvosa, Benyó Gábor, vezető ápolója, Králik Istvánné,  palliatív orvosa, Gergely Anita és pszichológusa, Révész Renáta Liliána tartott rövid előadásokat, felfokozott érdeklődés és szűnni sem akaró kérdések mellett. Az előadások anyagát rövidesen feltöltjük a Szakmai anyagok rovatunkba.

Ezt az alkalmat egy szakmai rendezvénysorozat első állomásának szántuk. Jövőre folytatjuk! Köszönjük a részvételt mindenkinek!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?