Sajnos nem áll módunkban több pályázatot fogadni, pályázatunk lezárult!!!
Az Őrangyalok Ligája program pályázatot hirdet hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű 7-14 év közötti, magyarországi gyermekek részére, amelyben tehetségüknek adhatnak helyt és híres zene előadókkal készíthetnek stúdiófelvételt.
Minden gyermek titkon álmodik arról, hogy híres zenei előadó lesz, a program ebben nyújt segítséget a hátrányos területen élő és tehetséges jövendőbeli előadók számára, hogy nekik is lehetőségük legyen magukat megpróbáltatni. A program megvalósításában, a zene, mint eszköz jelenik meg a hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek társadalmi beilleszkedésének segítése érdekében. A hangszeres ismeret sikerélményt ad a gyerekeknek, megtanítja őket összpontosítani, fejleszti a koncentrációs készséget, finommotorikát. A program által a pozitív jövőkép kialakítására és az önbizalom megerősítésére törekszünk. Csökkenteni kívánjuk az iskolai lemorzsolódást, illetve esélyt kívánunk teremteni a tehetséges gyerekek zenei pályán történő elindulására.
A Tábitha Gyermek- és Gyermekhospice Alapítvány „Őrangyalok Ligája” programja rajz- és esszépályázatot hirdet hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű 7-14 év közötti, magyarországi gyermekek részére stúdiófelvétel készítésére és tehetséggondozásra, mellyel gyermekek egyik legnagyobb álmai valósíthatóak meg, egy napra sztárok lehetnek és zenei előadók segítségével stúdiófelvetélt készíthetnek.
Pályázati anyag benyújtási módja emailen keresztül a
palyazat@orangyalokligaja.hu
emailcímre lehetséges.
Az „Őrangyalok Ligája” program felületein, valamint országosan meghirdetett „Őrangyalok Ligája – Én is lehetek sztár” elnevezésű program arra hívja fel a célcsoportot, hogy
- Képzőművészeti (rajz) vagy irodalmi (esszé) formában jelenítse meg, hogyan képzeli el egy napját zenei előadóként.
- A pályázati anyaghoz szükséges csatolni olyan video vagy hanganyagot, ahol zenei tehetségüket mutatják meg a jelentkezők.
A kislétszámú pedagógus-, zenei előadó-, és szociális munkás szakemberekből álló szakértői zsűri az értékelés során különös figyelmet fordít a rászorultságra, valamint a tehetségre.